Hungarian Surfski Team
Hungarian Surfski Team Szardínián, az Ohana Mana Cup világkupa surfski futamon
A seakayaking.hu portál mögött álló egyesület egyik fő célkitűzése, hogy nagyobb ismertséget adjon a maratoni evezősöknek és népszerűsítse a nyílt vizes szakágakat és surfski versenyeket. Adott volt az ötlet, hogy idén az V. Salomon Balaton Maratonon ne csak pénzdíjakat osszunk, mint 2011-ben, hanem a nyerteseket jutassuk ki egy igazi tengeri versenyre.
Mivel mi már tavaly ellátogattunk az Ohana Mana Cup surfski versenyre és nagyon tetszett, ezért ezt a versenyt választottuk nyeremény útnak.
Képek a versenyről a galériában.
A szeptember végi időpont szerencsésnek bizonyult, mert itthon már minden nagyobb verseny lefutott és a maratoni VB sem zavarta a versenyt, hiszen pont egy héttel előtte zajlott nem is olyan messze Szardíniától, Róma városában. Gondoltunk is rá, hogy profi maratoni versenyzőink is ellátogatnak majd egy tengeri futamra, ha már úgy is ott vannak a közelben, de nem így tettek. /a csapat résztvevői innen üzenik, hogy sajnálhatják :)
De térjünk vissza a hazai válogatóhoz, ahol 4 versenyző nyerhette meg az utat, ehhez a 25 vagy 50 km-es távon kellett az egyéni abszolút első 2-2-ben lenni. Nagyon szimpatikus és régi Balaton Maraton résztvevők nyerték az utat, ami külön öröm volt számunkra. Petri Tamás és Makáry Sebestyén az 50 km első két helyét hozta el, Lágler Kristóf és Kassai Álmos a 25 km-en győzedelmeskedett és így ez a 4 versenyző utazhatott velünk a nem rövid túrára. Képek a Facebookon ITT>>
Mivel szerettük volna másoknak is megmutatni, hogy miről is szól igazán a tengeri surfski versenyzés, ezért meghirdettünk még pár helyet, melyek idővel be is teltek, így 20 főre duzzadt a csapat 12 versenyzővel és hozzátartozóikkal együtt. Az említett nyerteseken kívül velünk jött még Mussinger Róbert, Karajz Zsolt, Heincz Sándor, Molnár Rajmund Milán, Nej Zsolt, Schmuck Ádám, Varga Gábor és egyetlen hölgy versenyzőnk Matula Zsófia. Összesen 11 egyéni és egy páros hajó.
A surfski versenyek egyik fő jellemzője, hogy hátszeles pályán rendezik, ezért itt a technikai tudás és a tapasztalat nagyon nagy előnyt jelent. Emiatt utaztunk ki pár nappal a verseny előtt, hogy a behozhatatlan hátrányunkat némiképp csökkentsük és legyen időnk gyakorolni a tengeren.
Na, itt jöttek az első meglepetések, látni kellett volna a csodálkozó arcokat amikor leértek a partra a srácok és meglátták a part menti törő hullámokat. „Ééééés itt kell bemenni?" hangzott több helyről is a kérdés és igen ott kellett bemenni és kijönni is. Az első nap végére is már óriási örömet okozott mindenkinek a hullámzás, úgy kellett elrángatni a sötétedésben a srácokat, hogy akkor vacsora. Igen, mert a surfski több és nagyon más, mint a síkvíz és akit egyszer megfertőz az nem menekülhet, próbáljátok ki Ti is. A hullám élmény leírhatatlan, megunhatatlan és már most vágyódunk vissza és bizton állíthatjuk, hogy nem várunk jövő szeptemberig a következő túrával.
Voltak ám még más meglepetések is, hiába mondtuk mindenkinek, hogy ezekben a hajókban kisebb és rövidebb lapáttal kell evezni, de azért mindenki a síkvizes lapátjával jött, amiből csere, vágás, összetolás lett a vége, de ezeken is jót derült a csapat és mindeközben végig lestük a nagyokat és próbáltuk a trükköket elcsípni. Egy biztos, hogy mindenkinek egy vagy 2 mérettel kisebb és 3-10 cm-el rövidebb lapát szükséges, szóval aki jönne jövőre az így készüljön :).
Képek a Hungarian Surfski Team-ről
Térjünk vissza a vízhez, mert ugye mégiscsak erről szólt a túra, bármilyen gyönyörű környezetben is voltunk. Azt kell mondjuk, hogy nagyon szerencsések voltunk és tényleg igazi tengeri viszonyokat tapasztalhattunk meg, az egész túra ideje alatt kitartott az erős szél és hullámzás, bent a nyílt vízen nem voltak ritkák a 3-4 m-es emelések sem. Ezeket az erőket nem lehet leírni csak az tudja, aki már evezett ilyen vízen, mindenesetre tiszteletet parancsoló és lenyűgöző a természet ezen ereje és az hogy ezekkel a hajókkal biztonságban evezhetünk rajtuk, az a csúcs. Természetesen bármilyen tengeri kajakkal ugyanez az élmény átélhető és csak javasolni tudjuk továbbra is.
A pár nap gyakorlás alatt folyamatosan számoltunk vissza, hogy mennyi is van még a versenyig és közben folyamatosan próbálta mindenki belőni magára a hajóját, ivózsák helyét megtalálni, szivacsokat a fenék alá ragasztani és nem utolsó sorban megtanulni hátszelezni. A tengeri kajakozás műfajának nem sok köze van a síkvizes evezéshez, kb. annyi hogy ezt is kajakkal és lapáttal művelik, de itt vége is. Szóval volt dolgunk, mert mindegyikünk a 38 km-es hosszú távú versenyre készült, de a pénteki tájékoztatón kiderült, hogy marad a körpálya és az azonos rajt és cél helyszín. Ettől nem lettünk boldogabbak, de legalább könnyebben túléljük, gondoltuk először.
A verseny napján aztán sok minden borult és a nap végére kb. 32-34 km-et versenyeztünk, de ez a folyamatos rajt visszalövések miatt volt. Itt most nem elemeznénk, hogy ki és mit szúrt el, lényeg, hogy a reggeli versenyből délutáni futam lett, az egy körös helyett 3 körös kisebb pálya és a 4-ik rajt lett végül is sikeres. A délutáni rajtra kicsit megcsappant a résztvevők száma, főleg az olaszok léptek le, akik talán nem utaztak annyit a versenyért mint mi. A mezőny egyébként elég színes volt, igazi világversenyhez méltó, jöttek versenyzők Venezuelából, Dél Afrikából, Ausztráliából, de volt ott Szlovák, Cseh, Francia, Svéd, Spanyol, Német, Olasz, Iráni, Svájci, Brazil, Angol és nem utolsó sorban 12 magyar résztvevő is.
A pálya egy szembeszeles egy hátszeles és egy erős oldalszeles részből állt és itt kellett 3 kört teljesíteni. A több körös versenyeken mindig könnyebben adják fel a versenyzők és nem volt ez itt sem másképp, több páros és egyes egység is kimenekült a partra az első vagy második kör után, de nem úgy a magyarok. A hazai különítmény minden tagja egyre előrébb került a verseny közben, ahogy a többiek fáradtak mi úgy jöttünk fel, legjobb eredménnyel Lágler Kristóf zárt közülünk és rögtön utána jött Makáry Sebi, a párosunk második lett, de jó 10 percet kapott az első egységtől, amiben egyébként egy olimpiai bajnok olasz tolta a hátsó sorban.
Ohana Mana Cup 2012, eredmények
Összegezve hatalmas élmény volt az egész csapatnak az újoncoknak is és azoknak is, akiknek volt már némi tengeri tapasztalatuk, mert a hullám élmény nem megunható. Persze itt nem ér véget történetünk, mert vasárnapra is volt hirdetve egy rövidtáv /12 km/, amivel szintén gondjuk akadt a rendezőknek és lefújták az időjárásra hivatkozva. Sajnos az idei rendezés nem kapott 5-öst nálunk, pedig tavaly minden rendben volt és reméljük, hogy jövőre szintén visszatérnek a rendezők a profi megvalósításhoz, mert mi ott leszünk és leellenőrizzük az biztos.
Na de, vissza a rövidtávhoz, ott áll 50-60 versenyre felpörgött surfski kajakos és nagyon nehezükre esett elhinni, hogy ott nem lesz verseny és mindenki csak várakozott és várt a csodára. És itt jöttünk a képbe mi, mert hipp-hopp összerántottunk egy egyszerű nyomvonalat és szerveztünk egy 5 km-es sprint versenyt, igazi beach starttal a partról és szintén parti befutóval, ahogy azt kell egy surfski versenyen. 34 induló volt és mindenki nagyon élvezte, időméréssel, eredményhirdetéssel és pár Epic pólóval meg is leptük az első hármat, ahol Lágler Kristóf dobogóra is állhatott, mert ismét Ő lett a legjobb közülünk a bronzéremmel. 4-ik helyen jött a végén, de az első francia fiú elnézte a strandot és rossz helyre ment ki, így mindenki egy hellyel előre lépett, párosunk is jól ment, az 5-ik helyet csípték meg.
Szóval, alakul egy csapat akik a hátszeles versenyekre szavaznak a továbbiakban és másik surfski versenyeket vagy edzőtáborokat fognak látogatni, ha van kedved csatlakozz Te is, hamarosan jövünk a jövő évi edzőtáborok híreivel.
Még egyszer gratulálunk minden magyar indulónak és köszönjük a részvételt! Reméljük, hogy mindenki maradandó élményekkel gazdagodott és kedvenc sportáguk új, élvezetesebb oldalát is megismerhették.
Seakyaking.hu