Megcsináltuk! Pontosabban, MEGCSINÁLTÁTOK!!
Kedves [nev]!
Megcsináltuk! Pontosabban, MEGCSINÁLTÁTOK!!
GRATULÁLUNK minden Maratonistának, és Quadratlonistának.
Nem volt egyszerű. Bár az időjárás kegyeibe fogadott minket, és talán a Maraton távjai is rövidebbek lettek :-), így is kemény megmérettetés volt.
A Quadratlon teljesítői sem mind értékelték a kerékpáros pálya és a futó pálya szépségeit, ugyanis az emelkedőkkel voltak elfoglalva, nem a kilátással.
Ám ezen a hétvégén létrejött még egy csapat, akiket nem dupla gratuláció illet, hanem minimum tripla, de inkább quadra!
Ugyanis Ők voltak azok a modern kori hősök, akik egy napon teljesítették mind a két versenyt!
Nem "csupán" egy Maratont vagy "csak" egy Quadratlont teljesítettek, lenyomták egymás után mind a két versenyt!
Ennek a hétvégének Ők voltak az igazi hősei!
Egy nap két verseny!
Hogy is volt ez? Kezdjük az elejéről.
Augusztus 25-26. -ra hirdettük az
I. Salomon Multisport Hétvégét, melynek első napjára a kis jubileumi V. Balaton Maratont, majd vasárnapra, az I. EPIC Balaton Quadratlont terveztük.
Terveztük, ismétlem, mert az időjárás idén sem olvasta a versenykiírásunkat, így figyelmen kívül hagyva terveinket, "Ő" egy hatalmas vihart szervezett vasárnapra. Péntek délután rövid kupaktanácsot tartottunk és úgy döntöttük elébe megyünk az eseményeknek, előrehozzuk a Quadratlont.
Telefonálgatás, szervezés, idegeskedés... de reggelre úgy tűnt, sikerülhet.
Azt, hogy sikerült-e megoldani a Ti véleményetekre bízzuk, mi úgy érezzük jó kis versenynap volt.
Következzen két rövid beszámoló a két versenyről.
V. Balaton Maraton
3 távon több, mint 100 hajó egység több, mint 180 indulóval. Fantasztikus!!! Köszönjük.
Vagytok szerencsére jó páran, akik a versenyzés élményéért, a közös versengés hangulatáért tartotok velünk, nem csak egy lycra pólóért. És ezt a versenyt Nektek szervezzük. Azoknak akik Önmagukkal, a természet erőivel, és a versenytársakkal szeretnének megküzdeni. Ők szerencsére egyre többen vannak. Tiszteletre méltó az az új tendencia is, mely szerint egyre több szülő - gyermek páros áll rajthoz, üdvözöljük és támogatjuk az egészséges életmódra nevelés ezen formáját.
Ám volt egy másik érdekes mozgató rugója is az V. Balaton Maratonnak.
A 25 és az 50 kilométeres táv első két egyéni kajakosa kijuthatott a szeptember végi Ohana Mana Cup surfski világkupára.
Nos Hölgyek Urak, a győztesek megvannak, tudjuk, kik nyerték a szardíniai utat, így megalakult az első Hungarian Surfski Team.
A csapat célja, hogy a szeptember végi világkupa futamon az első 15 hely valamelyikét megszerezze. Ez nem lesz egyszerű, mert a tengeri hullámokon való versenyzés teljesen más technikát kíván, mint amihez a síkvizi kajakosok szoktak, de a srácok mindent meg fognak próbálni az biztos.
Tehát akik a szardíniai utat nyerték, és így az I.Hungarian Surfski Team biztos tagjai:
Petri Tamás,
Makáry Sebestyén,
Lágler Kristóf és
Kassai Álmos,
Mindegyikük nagy küzdő és jó versenyző szurkoljunk nekik együtt!
Ha te is csatlakoznál a csapathoz, ha részese szeretnél lenni ennek a kalandnak, tarts velünk, még vannak kiadó helyeink.
Nem csak Profi kajakosok, amatőr versenyzők is tagjai a kiutazó csapatnak, Te is beférsz.
Akik biztosan ott lesznek: Zsámpár József, Karajz Zsolt, Nej Zsolt és Schmuck Ádám.
További információk a versenyről és az utazásról ITT>>
Még mindig maradt említésre méltó esemény a Balaton Maratonon.
Szólnunk kell az abszolút első helyet megszerző párosról: Salga István és Czeiner Benjamin kettőséről.
Hihetetlen formában vannak a fiúk! Nagyon készülnek a győri maraton válogatóra, ahol a római VB kvalifikáció a tét. Felkészítő edzésnek szánták a versenyt a srácok az V. Balaton Maratont, és meg is nyerték.
Meg ám!! De milyen idővel!!?? 3 óra 32 perces fantasztikus időeredménnyel. GRATULÁLUNK!!
A teljes eredmény listát megtekinthetitek ITT>>
SUP -er csapat csatlakozott a Balaton Maraton mezőnyéhez
Júniusban a Duatlonon találkoztunk az első SUP -os indulóval, és tessék, a Martonra már nemzetközi mezőny "gyűlt" össze.
Egészen pontosan egy dobogónyi indulóval.
Élmény volt látni a mezőnyből szó szerint kiemelkedő SUP -osokat. Köszönjük srácok, jövőre is várunk Titeket.
I. Epic Balaton Quadratlon
Óriási élmény volt már az első alkalommal ennyi versenyzőt látni. Biztosak vagyunk benne, hogy Nekik köszönhetően sikerült ilyen hangulatosra a verseny.
Meggyőződésünk, hogy sikerül újjá éleszteni ezt a sportágat Magyarországon és mostantól, kajak duatlonunk mellett fix program lesz az éves versenynaptárunkban.
Nehezen indult a verseny. Vasárnapra volt kitűzve, de a hét közepétől egyre biztosabbá vált hogy vasárnap quadratlon versenyt nem, esetleg windsurf versenyt lehetne szervezni.
Döntést kellett hoznunk. Lemondjuk, vagy előre hozzuk!?
Az utóbbi mellett döntöttünk. Hatalmas telefonálgatás kezdődött. Minden nevezőt egyesével felhívtunk, feltöltöttük a honlapra, hírül adtuk a Facebookon...
A fogadtatás kifejezetten pozitív volt. szinte nem is volt csapat aki lemondta volna a versenyt, sőt még új jelentkező is akadt, aki vasárnap nem, de szombaton még ráért.
Mit mondjunk?? Ilyen versenyző gárdáról álmodik minden verseny szervező.
Hatalmas buzdítás mellett indult meg az úszó szám. Lelkes taps fogadta az úszás futó szakaszán a versenyzőket, majd végig a verseny során, minden depóba érkező - induló versenyzőt biztatott a közönség.
Azt hiszem igazi közönség kedvenc lesz ez a verseny Balatonudvariban.
Az eredmény lista már elérhető ITT>>
Akik nélkül nem jöhetett volna létre
Természetesen Ők a versenyzők. Ám van még egy fontos csapat, akik nélkül nem lenne verseny.
Támogatóink csapata. Köszönjük a:
Sió -nak a versenyzők folyadék utánpótlását,
Salomonnak a kategória díjakat és a tombola díjakat,
Suunto-nak a fantasztikus fődíjat, egy Quest karórát, mely biztos minden sportoló álma
Szamos Lídiának az egészséges szénhidrát utánpótlást
THULE -nak a csodás nyereményeket,
Wakeshop -nak a felajánlott díjakat
vizallotaska.hu -nak
Laci Pince Csárdának
És ami még csak most következik
Az a sukorói Velence Duatlon.
Valóra váltjuk ígéretünket, és szeptember 15. -én megrendezzük az ide második duatlon versenyünket és most először elhagyjuk a számunkra oly kedves Balaton Felvidéket.
A sukorói evezős pálya lesz versenyünk központja, és a tó körüli utak, valamint a Velencei Hegység szolgáltatja a kerékpáros pálya útvonalát.
A Velence Duatlon kiírását megtekinthetitek ITT>>
Most kaptuk az értesítést, hogy a versenyen forgatott beszámoló a Hír TV csatornáján most szombaton, azaz szeptember 1-jén 8 órától kerül adásba, s ezt a csatorna vasárnap 15 órától, hétfő reggel 6 órától és csütörtökön 11 órától ismétli meg.
Addig is hullámra fel!
Üdvözlettel: seakayaking.hu